Egy élhetőbb Magyarországért, politikai elkötelezettség nélkül

"A gazdagságot, a boldogságot nem akkor találjuk meg, ha minden áron kergetjük. Mindig valamilyen hasznos szolgáltatás melléktermékeként jelenik meg."
Henry Ford

2017. január 1., vasárnap

Először adni

Történt az Ó Év vége felé, hogy egy kedves ügyfelünk Tao kalkulátort rendelt, azzal a megjegyzéssel, hogy ezt frissítésként kéri. Válaszoltam neki és kifejtettem, hogy sajnos a szóban forgó segédletet csak újként rendelheti meg.
- Minden évben sok-sok munkaórát kell ráfordítanunk, hogy a törvényi változásokat lekövessük és ezért csak újként tudjuk felhasználóinknak felajánlani – írtam.
- Rendben – kaptam tőle a visszajelzést, – akkor majd a tavalyit fogom használni.

Ebbe nem tudtam belenyugodni. Fogtam magam, elküldtem neki az új kalkulátort és megírtam, hogy nem tudnám a lelkemre venni, ha mondjuk pénzhiány miatt nem tudná igénybe venni a munkáját megkönnyítő termékünket. Egyben jeleztem, hogy a frissítési díjat sem kell megfizetnie és tekintse küldeményemet karácsonyi ajándéknak.

Eltelt a Karácsony, majd beköszöntött az új év. Az első napon, amikor ránéztem a levelezőmre, a hírek és a jókívánságok között ott volt ügyfelünk levele is, amelyben a következők álltak:
Köszönöm szépen a segítségedet, a hozzáállásodat nagyra értékelem. Végre utaltam az összeget, remélem holnap már látható lesz a bankszámlátokon.
Békés, boldog Új évet kívánok Neked és a Csapatodnak!”

Az olvasottak jóleső érzésekkel töltöttek el. Senki sem lehet olyan szegény, hogy ne tudna adni valamit embertársainak. Ha mást nem, akkor egy mosolyt, egy jó szót, egy simogatást. Olvastam valahol egy öreg emberről, aki a hideg kályha előtt állva mondogatta:
- Adj nekem meleget és akkor én is adok neked fát.


Először fát adni, – jó kis útravaló ez a hamuban sült pogácsa mellé, az élet minden vándorának...


2016. március 12., szombat

Gondoltam, jófej leszek

Az alábbi történetet egy budapesti férfi osztotta meg Facebook oldalán, igen tanulságos:

"Ma bementem este a helyi nagy közértbe valami vacsinak valót venni. A sorban én következtem, mögöttem egy melegítős, de tehetős pasi volt, aki folyamatosan szenvedett, hogy sorba kell állni, csak egy energiaitalért jött be. Gondoltam, jófej leszek, mondtam, menjen elém, én ráérek, ez az 2-3 perc nem szoroz.

Amikor végzett, elindult majd visszalépett és így szólt: "Bocsi, de ez olyan jól esett, szar napom van, megengeded hogy kifizessem amit vásároltál?!"

Én: "Köszönöm, de nem szükséges, így is értékelem a gesztust, (és ekkor láttam a sorban utánam levő nénit, aki számolgatta a kezében az aprópénzét amije volt) DE ha megtennéd hogy a hölgynek kifizeted, úgy jobbat cselekedhetnél."

Ő (elmosolyodott - kicsit csibészesen is): "Hehe... megyek még egy kört."

Mire végeztem a kasszánál, hozott krumplit a néninek, kolbászt, lisztet, meg pár apróságot, igazából jobban nem néztem meg. "Jó volt az ötlet, legyen szerencséd az életben" - mondta, én is hasonló jót kívántam és hazajöttem. Nem tudom, minek írom ezt ki de tudjátok mit? Néha engedjétek előre az Armani joggingos ideges kopasz embereket a sorban, még jó is kisülhet belőle :D"

Forrás: http://tudnodkell.info/eloreengedte-a-kopasz-joggingos-ferfit-a-sorban-ami-utana-tortent-nem-hitte-el

A 83 éves Francine Christophe visszaemlékezése.

A 83 éves Francine Christophe visszaemlékezése.

https://www.facebook.com/447410712029699/videos/806952686075498/?fref=nf

2016. február 5., péntek

Kutyavilág

A hatalmas kutya ott állt lesben a drótkerítés mögött. Amikor közeledtek, fülsüketítő ordítással rontott a kerítésnek, mintha ki akarná dönteni. A kerítés állapotát jobban szemügyre véve, ez nem is tűnt olyan lehetetlen vállalkozásnak. Végül is mindig megúszták. Még a felmentést is hajlandóak voltak utólag megadni, hogy elvégre ösztönösen védi a területét. Igaz, hogy ezt nem a legbarátságosabb hangnemben juttatja kifejezésre, de meg lehet érteni, hiszen nem egyforma megnyilatkozási formával ajándékozták meg a földlakókat. Miért is ne lehetne domináns egy ilyen élőlény az útnak ezen szakaszán, mikor amúgy is azt mondjuk, hogy kutya világ van.

A férfi azon elmélkedett, hogy lehet nem is azzal a jelenséggel van dolguk, amire ők gondolnak. Elvégre a farkasbőrbe bújtatott oroszlán figurája meg volt neki már gyermekkorából. Ez a mutációja a báránybőrbe bújtatott farkasnak. Valamilyen oka biztosan van ennek a vélemény nyilvánításnak, ennek a torzó megnyilvánulásnak...

A nő egészen más irányból közelítette meg a kérdést. Ekkora állatot tartani! Mennyit ehet ez? Ki lehet a gazdája? Miért tart ilyen nagy dögöt? Miért nem jó neki egy kis aranyos pincsi, amelyik lármáz ugyan, de nem veszélyezteti mások testi épségét? Elképzelte, hogy a kis aranyos ott sündörög a gazdi lábainál és a baráti viszonyt dörgölődéssel próbálja minél jobban elmélyíteni. Elképzelte azt is, hogy sötét este van, borongós, holdvilág- és csillagfény nélküli. A nagy négylábú ott szunyókál a bejárati lépcső mellett. A gazdi kilép az ajtón azzal a szándékkal, hogy megmozgatja egy kicsit meggémberedett végtagjait. A kutya felijed, hirtelen nem ismeri fel a kenyéradóját és ráveti magát. A földre dönti és - ó milyen szörnyű! - még a gondolatot is le kell állítani, mert annyira elviselhetetlen.

Közben távolodnak a veszélyzónától, de azért a nő még megszorítja a férfi karját, talán egy kicsit jobban is, ami a „milyen rossz érzés” és a „megmenekültünk” keveréke, egy kis „túl vagyunk rajta” sóhajjal fűszerezve.

Néhány nap múlva...

Gyanúsan nagy a csend! Hol lehet? Mi történt? Csak nem kimúlt? De hát nem olyan bőrben volt, hogy ilyet lehetne feltételezni. Már több nap, több este is eltelt és a séták a mennydörgős ugatás nélkül zajlottak. Akár tiltakozni is lehetne. Feljelentést tenni ismeretlen elkövető ellen, aki szabályosan eltüntette a kerítés mögül a kutyát.

A férfi azt gondolta, hogy biztosan visszatért eredeti bőrébe. Az már kevésbé volt világos, hogy az eredeti bőr az oroszlán, farkas, vagy a teremtés koronája, aki rövid büntetését töltötte ebben a formában. Arra ítélték, hogy beszéd helyett ugasson. Félrevezető szónoklatokat tartott, amelyekkel belopta magát az emberek szívébe, és ehelyett most ijesztő magatartást kell tanúsítson, félelmet keltve azokban, akik kapcsolatba kerülnek vele. Elég kemény büntetés. Főleg egy politikus formának, ha az volt! Persze nincs bizonyíték rá.

A nő elégedetten nyugtázta, hogy az itt lakó akárki belátta, nem praktikus ilyen nagy dögöt tartani és bizonyára besegített a probléma megoldásába. A másvilág és az új gazda kérdésében nem tudott zöld ágra vergődni, de a végeredmény, a csend és a nyugalom a lényeg. Így a pincsi projekt is szabad utat nyerhet. Senki nem esz meg senkit. Igazán jó kompromisszum a magafajta békeszerető embernek.


Minden áldott este, amikor odaértek, kíváncsian fürkészték a drótkerítés mögött húzódó bokrokat. Titkon azt remélték, hogy előrohan egy félelmetesen nagy állat, nekiugrik a rozoga kerítésnek és rázza, csak rázza. Ők pedig egy kissé megrettenve, egymásba kapaszkodva lépdelnek tovább. Mindketten arra gondolva, hogy a rend helyre állt.

2014. szeptember 29., hétfő

Egyszerűen élni akarok

"Egyszerűen élni akarok. Ülni az ablaknál, miközben kint esik és olvasni számomra ismeretlen dolgokról. Festeni akarok, nem a bizonyítás kényszeréből, hanem egyszerűen azért, mert erre vágyom. Testem jelzéseire szeretnék figyelni, álomba zuhanni, amikor a Hold magasan jár, és nyugodtan ébredni, azzal a gondolattal, hogy nem kell rohannom sehová. Nem akarom, hogy óraszerkezeteknek, pénznek és minden egyéb, az emberiség által mesterségesen felállított kényszernek rabja legyek. Csak lenni akarok, határok és korlátok nélkül." - Ismeretlen szerző (ford. L.J.)

I want to live simply. I want to sit by the window when it rains and read books I'll never be tested on. I want to paint because I want to, not because I've got something to prove. I want to listen to my body, fall asleep when the moon is high and wake up slowly, with no place to rush off to. I want not to be governed by money or clocks or any of the artificial restraints that humanity imposes on itself. I just want to be, boundless and infinite. - Author Unknown

2014. május 24., szombat

A szegénység önérzete

Egy idős néni saját készítésű túrót és tejfölt árult a piacon. Néztem az előre kiadagolt félkilós csomagokat, ő pedig szóval is igyekezett reklámozni a portékáját.
- Nagyon finom, kedves. És friss. Vigyen nyugodtan belőle, olcsón adom - mondta.
- Sok ez nekem, néném - néztem rá mosolyogva. - Megtenné, hogy mér nekem egy harminc dekás adagot?
- Persze, persze -  válaszolt készségesen, és már neki is fogott kívánságomat teljesíteni, de éreztem a hangján, hogy csalódott, mert jobb üzletet remélt.

A mérleg nyelve azt mutatta, hogy még híja van az adagomnak, de én már szóltam, hogy rendben van az úgy. Gondoltam, hogy legalább ennyivel kárpótolom, ha már ilyen keveset vásárolok. De a néni tiltakozva rázta a fejét.
- Nem úgy van az. Ami jár, az jár - válaszolta, és addig nem nyugodott, amíg a mérleg túlsúlyt nem mutatott. 
Átvettem a csomagot, a kezébe nyomtam egy félkilós adag árát és megköszönve, sietve távoztam.

Miközben folytattam a vásárlást, folyamatosan az járt a fejemben, hogy lám-lám az anyagi szegénység hogyan párosul a lelki gazdagsággal. Mennyi olyan ember tevékenykedik a világban, akik másokat kihasználva, tisztességtelen módszereket alkalmazva szereznek előnyt embertársaik rovására. És ezzel ellentétben, vannak, akik jó szívvel megosztják másokkal azt a keveset is, amijük van. Lehet, hogy az utóbbiak ezért szegények? Vagy ők a szegény-gazdagok? Bizonyára ...

2013. december 17., kedd

Miért is nem ment eddig tönkre?

Hétköznapi délután van, úgy három óra tájt. Ajánlott levél átvétel, mint rutin feladat, egy héttel Karácsony előtt, alföldi kisváros postahivatalában.

A csomag forgalmat bonyolító egyetlen ablak előtt ketten állnak előttem. Két-két kisebb csomag feladása, ezt kell kivárnom, nem nagy ügy. De aztán kiderül, hogy mégis.

A művelet az ablak mögött serénykedő (vagy nem serénykedő) postai alkalmazottnak fél órájába telik. A számítógép csigalassúsággal reagál, a nyomtató vonakodva nyomtat, a végre előbukkanó papírt előbb ollóval  kell ketté vágni, kódbeolvasás, ami ha nem is elsőre, de sikerül és még néhány művelet ... A szolgálatot teljesítő hölgy (nem mai kislány) közben megjegyzi az előttem állónak, hogy ő bizony visszasírja azt az átkos szocialista rendszert, mert akkor minden más volt. Nyugodt, kimért mozdulatai láthatóan egyre nagyobb feszültséget keltenek a mögöttem várakozókban, de mi tagadás bennem is. Szinte csak úgy magamnak mondom (a szabad véleménynyilvánítás jegyében), hogy bizony, ha én ilyen szolgáltatást nyújtanék, akkor garantált lenne az éhhalál. A mellettem állók helyeslő bólogatása jelzi, hogy meghallották.

A csattanó még csak ezután következik. Egy másik alkalmazott jelenik meg az ablak mögött egy rakás levéllel a kezében és viccelődve szóba elegyednek. Nagyon rosszat sejtek. Egyre fokozódó türelmetlenségemet gondolatban az ajánlott levél feladójára zúdítom. Miért kellett ezt így? Nem lett volna jobb csak úgy simán? Hiszen csak egy részvételi igazolásról szól! E-mailben is el lehetett volna küldeni ...

Borúlátásom beigazolódik. A postai alkalmazott felcsapja az üvegfal bukó ablakát, hátat fordít a várakozóknak és elkezdi átvenni, lerendezni a kollégája által hozott paksamétát. Az elkövetkező hosszú percekben (ami órának is tűnik), ügyet sem vetnek ránk ...

Sok más alkalomhoz hasonlóan, most is az állam által menedzselt társaság hatékonysága gondolkoztat el. Verseny híján, itt senkinek sem érdeke, hogy az ügyfelek kedvébe járjon. A nagy, rugalmatlan rendszer nyikorog, nem tud lépést tartani a kor fejlődésével és minden hátrányos jegyét az emberekre vetíti, akik, kénytelenek igénybe venni szolgáltatását.

Közeleg az ünnep, a nagy társaság vezérkara valószínűleg fel fogja venni busás jutalmát azért, hogy egy ekkora céget, verseny nélküli környezetben, el tud menedzselni. A polgár pedig dohog egy kicsit, és elméláz az élet igazságai felett.

Egész kis tömeg verődik össze, mire újból kinyílik az ablak. Végül is sikerül hozzájutnom a levélküldeményemhez. Kilépek a nyirkos, ködös, már szürkülődő utca forgatagába. Tekintetemmel végigpásztázom az akadálymentesítő feljáró korlátjához támasztott bringákat, keresve az enyémet, és megnyugodva konstatálom, hogy ott van, nem kötötte el senki. Lám-lám, milyen apró dolgokon múlik a boldogság ...

2013. október 30., szerda

Tényfeltárás - kinek jó?

Röviden: mindenkinek.

A rossz szándék tettenérése még az elkövető számára is jó, hiszen hosszútávon hozzájárul ahhoz, hogy jobb emberré váljon.

A társadalom számára egyértelműen jó, mert a politika iránt kevésbé érdeklődő emberek tömegei számára véleményformáló ereje van.

A még nem bizonyított, de joggal valószínűsíthető leleplező anyagokat nyilvánosságra hozók börtön bűntettessel való fenyegetettsége az éppen regnáló kormányzati hatalom rövid távú érdekeit szolgálja, mert jelentősen csökkenthető az esélye annak, hogy tisztességtelen eljárások napvilágot lássanak.

El lehet játszani azzal a gondolattal, mi lenne ha vádemelést kezdeményező ügyészeket fenyegetne börtönbüntetés, ha utólag kiderülne, igaztalanul vádoltak meg valakit ...

2013. október 24., csütörtök

Nyitott zárójel

- Látom ősz van ...
- Honnan tudod?
- Ünnepel a nép. Sokan, sokféleképpen ...
- És ezt honnan tudod?
- A kivezényelt tábor ma tudja meg, hogy ők a szabad világ hősei. Ők nem akarnak diktatúrát. De lehet, hogy akarnak, csak nem tudják mi az. A bakancsos sereg szintén harcra kész. Egyszemélyes tábor is van, ő megtartotta ünnepi beszédét a megjelent sajtó munkatársai előtt. A másik nagy tábor egy része - ők is egyetértenek azzal, hogy nem akarnak diktatúrát - kivonult, de bizonyára a többség otthon maradt.
- Melyik tábor?
- Hát, amelyik nem egy, de végül talán mégis ... Ők is tudják, hogy aki nem a szabadságot választja, annak örök szolgaság lesz a végzete. Illetve a végzet akkor éri utol őket, ha nem tesznek semmit ...
- Otthon is lehet ünnepelni?
- Persze, és még félni sem kell, hogy tetten érik, mert máshogy, másképp ... Azt beszélik, hogy még a kutyát sétáltatók is összefogást sürgetnek. A szabad választás gondolata nekik is tetszik. Van, akinek erősen meggyengült a hallása, de van még remény, hogy megjavul.
- Ennek is van értelme?
- Igen, magának a népnek van értelme. Nem lehet zárójelbe tenni és nem lehet leváltani, még akkor sem, ha időnként kellemetlen ...
- Akkor ezután is lesz ősz? Meg ünnep is?
- Igen. Mindörökké ...

2013. április 10., szerda

Amikor társkapcsolatról van szó, akkor nem az az érdekes, hogy a házasság intézménye divatjamúlt-e, vagy sem. Két ember egymással kapcsolatos szándéka a lényeg.



Milliók élnek egymás mellett úgy a Földön, hogy papírjuk van róla, s közben érzelmeik fényévnyi távolságban tartózkodnak.

Ugyanakkor rengeteg pár nem tud papírt felmutatni kapcsolatáról, de  kötődésük, szeretetük, gondoskodásuk nyilvánvaló környezetük számára.

A társadalomnak olyan törvényei kell legyenek, amelyek összhangban vannak a tagjai szándékával ...

Ezt különösen azoknak kellene megfontolniuk, akik szent intézményekről beszélnek, miközben magatartásukkal, tetteikkel barikádokat emelnek egész emberi közösségek közé ...

2013. április 8., hétfő

Útkeresés


Ma az égbolton hangoskodó vándormadarakra lettem figyelmes. Nagyon sokan voltak és örvénylő mozgással, tányér formában, szinte egy helyben forogtak körbe-körbe. A tömegből időnként kialakulni látszott a jellegzetes V alak, egyszerre több irányba is. Majd ismét visszasimultak a körbe.

Photo from:
http://www.waddensea-worldheritage.org/news/2012-03-19-migratory-birds-come-back-wadden-sea-world-heritage


Hosszú percekig folyt a látszólag céltalan csetepaté. Aztán egyszer csak anélkül, hogy a folyamat tetten érhető lett volna, - kialakult és szinte pillanatok alatt egyértelművé vált a vezető és az irány. A madártömeg érzékelhetően megnyugodva, határozottan nekilódult … Már csak kis apró pontok voltak a láthatáron, amikor arra gondoltam, hogy az emberekkel is ez történik, amikor megoldásokat keresnek, s végül konszenzusra jutnak egymással ...

2013. január 29., kedd

A PÉNZZEL KAPCSOLATOS HIEDELMEK


Az alábbi írást azért teszem közre, hogy mindazok, akik segítségre szorulnak, erőt tudjanak meríteni belőle.

"Ültem az autóban, és néztem az élelmiszer-lerakat ajtaján a táblát: „Péntekig zárva”. Szerda volt. Két éhes gyerek várt, no meg jómagam, és pénzem sem volt.
A kormányra borultam. Ezt már nem bírtam elviselni.
Olyan erős, olyan bátor voltam, és annyira bizakodtam!
Egyedül neveltem két gyermekemet, nemrég váltam el. Annyira igyekeztem, hogy hálás legyek azért, amim van, közben pénzügyi terveket csináltam, és igyekeztem elhinni, hogy a legjobbat érdemlem. Annyiszor voltam már szegény, olyan sok mindentől megfosztottam már magam! Mindennap gyakoroltam a Tizenegyedik Lépést. Olyan sokat imádkoztam azért, hogy megtudjam, mi Isten akarata velem kapcsolatban, és hogy legyen erőm véghezvinni. Azt hittem, megteszek mindent, amit meg kell tennem. Nem szórtam a pénzt. Olyan keményen dolgoztam, ahogy csak bírtam.
Egyszerűen nem volt elég pénz. Az életem sok tekintetben merő küszködés volt, de a pénzzel való hadakozásnak úgy hittem, sosem lesz vége. A pénz nem minden, de bizonyos problémák megoldásához szükség van rá.
Belebetegedtem az örökös „elengedésbe”. Kiütést kaptam attól, hogy „tegyek úgy, mintha” lenne pénzem, amikor nem volt. Belefáradtam abba, hogy olyan keményen dolgozzam minden nap azon, hogy elengedjem a fájdalmat és a félelmet amiatt, hogy nincs elég pénzem. Belefáradtam az igyekezetbe, hogy a pénzszűke ellenére boldog legyek. Valójában az idő jó részében boldog voltam: a szegénységben megtaláltam a lelkem. De most, hogy a lelkem már az enyém volt, jól jött volna hozzá egy kis pénz is.
Míg ott ücsörögtem az autóban, és megpróbáltam összeszedni magam, meghallottam, hogy Isten szólt hozzám azon a csendes, nyugodt hangon, mely olyan gyengéden szólítja meg lelkünket: „Soha többé nem kell aggódnod a pénz miatt, gyermekem! Csak akkor, ha ezt akarod. Mondtam, hogy gondodat viselem. És így is lesz.”
Óriási, gondoltam. Nagyon köszönöm! Hiszek neked. Bízom benned. De nézz körül! Egy árva vasam sincs. Nincs mit ennünk. És a raktár zárva. Cserben hagytál!
Lelkemben újra meghallottam az Ő hangját: „Nem kell megint aggódnod a pénz miatt! Nem kell félned! Megígértem neked, hogy gondoskodni fogok minden szükségletedről.”
Hazamentem, felhívtam egy barátomat, és kölcsönkértem egy kis pénzt. Gyűlöltem kölcsönkérni, de nem volt más választásom. A kocsiban való összeomlástól megkönnyebbültem. De a problémám nem oldódott meg, legalábbis nem aznap. Semmilyen csekk nem várt a levélszekrényben. De kaptam ételt arra a napra. És a következőre. És az azután következőre is. Hat hónap alatt megduplázódott a jövedelmem. Kilenc hónap alatt megháromszorozódott. Voltak nehéz időszakok az életemben azóta is, de soha többé nem kellett szűkölködnöm, vagy ha mégis, csak néhány pillanatig.
Most mindenből van elegendő. Néha még most is aggódom a pénz miatt, mert valahogy szokásommá vált. De most már tudom, hogy nem kell aggódnom, és azt is, sosem kellett volna.
Istenem segíts, hogy keményen munkálkodhassam azon, amit ma helyénvalónak tartok, a többit pedig Rád bízom. Segíts, hogy lekerülhessem a pénzzel kapcsolatos félelmeimet. Segíts, hogy ezt a területet a te kezedbe helyezhessem. Távolítsd el életemből az anyagi siker korlátait és akadályait."

Forrás: http://www.kineziologiaioldas.hu/

2012. október 23., kedd

Miért kiabálunk amikor dühösek vagyunk?

Egy hindu szent, aki elment a Gangesz folyóhoz megfürödni, egy családot látott a folyóparton, akik mérgesen kiabáltak egymásra. Odafordult a tanítványaihoz, mosolygott és megkérdezte: "Miért kiabálnak az emberek, amikor idegesek egymásra?"


A tanítványok gondolkodtak egy ideig, majd az egyikük ezt mondta: "Azért, mert ilyenkor elveszítjük a nyugalmunkat."
"De miért kiabálunk, amikor a másik személy ott áll mellettünk? Mondhatnánk neki sokkal halkabban is" - kérdezte a szent.

A tanítványok tanakodtak még, de nem találták a megfelelő választ.

Végül a szent elmagyarázta: "Mikor két ember mérges egymásra a lelkük eltávolodik egymástól. Hogy leküzdjék ezt a távolságot kiabálniuk kell, hogy meghallják egymást. Minél mérgesebbek, annál hangosabban kiabálnak, hogy leküzdjék a nagy távolságot.

Mi történik a szerelmeseknél? Ők nem kiabálnak egymásra, hanem halkan beszélnek, mert a lelkük nagyon közel van egymáshoz. Köztük lévő távolság nincs is vagy nagyon kicsi."

A szent folytatta: "Amikor még jobban szeretik egymást mi történik? Nem beszélnek, csak suttognak és így még közelebb kerülnek egymáshoz. Végül már suttogniuk sem kell, csak egymás tekintetéből megértik egymást. Ez mutatja meg milyen közel áll két ember egymáshoz, amikor szeretik egymást."

Ránézett a tanítványaira és ezt mondta: "Ezért amikor vitáztok ne hagyjátok, hogy lelketek eltávolodjon. Ne mondjatok olyan dolgokat, amik eltávolítanak egymástól, különben egyszer eljön a nap, mikor akkora lesz a távolság köztetek, hogy lelketek többé nem talál vissza egymáshoz."

/Forrás: Divine Evolution, Tóth Kornélia fordítása/



2011. december 31., szombat

A közös többszörös


Volt két közösség. Mindegyik rendelkezett egy darab földdel. És mindegyik csapat kemény vitát folytatott arról, hogyan kellene a saját földjét hasznosítani. A vita kiinduló pontja mindkét esetben az volt , hogy tisztázni kívánták, miért állt elő az a helyzet, hogy földjük parlagon hever és ki a felelős érte.

Az egyszerűség kedvéért nevezzük el a két közösséget Első és Második közösségnek.

Az Elsők közül egy szép napon szólásra emelkedett valaki.
- Be kell látnunk, hogy meddő vitát folytatunk arról, hogy miért hever parlagon a földünk, - mondta. Azt is fontos lenne érzékelnünk, hogy tennünk kell valamit, mert jövőre nem lesz kenyerünk. - Azt javaslom, hogy gondoljuk át, mi az a közös álláspont, amiben egyet tudunk érteni és amelyre alapozva tovább tudunk lépni -folytatta.
Az Elsők újabb heves vitába kezdtek, majd arra jutottak, egyetértenek abban, hogy a földet meg kell munkálni. Újabb parázs eszmecsere következett arról, hogy ki, milyen feltételekkel és milyen eszközökkel vegye ki a részét. Mivel mindkét fél javaslata elfogadhatatlan volt a másik számára, ezért újból vissza kellett térni az alap egyezséghez. A megmunkálás kényszeréből kiindulva végül abban állapodtak meg, hogy a terület egyik részét egyéni vállalásban művelik meg, a másik részét pedig egy arra a feladatra alapított közösségi munkában.
Ezzel természetesen még nem oldódott meg minden probléma, de a munka elkezdődött és haladt is előre. Sőt bizonyos egészséges versengési hangulat is kialakult a két különböző módszert pártolók között.
Az újabb nagy ellentét is érződött már a levegőben. Ha meg lesz munkálva a föld, akkor mivel fogják bevetni?
Talán mondani sem kell, hogy a csapat egyik fele kukorica párti volt és hallani sem akart a búzáról, a másik fele pedig éppen ellenkezőleg, kizárólag búzában gondolkodott. Választott képviselőik útján hosszas egyezkedésbe fogtak. Végül megszületett a kompromisszumos megoldás. Az egyéni gazdálkodók, akik kukorica pártiak voltak, bevállaltak egy kisebb arányú búzát, míg a közösen gazdálkodók egy kisebb mennyiségű kukoricát.
A következő évben a pékek serénykedhettek és mindenkinek jutott kenyér az asztalára. Aki jobban hozzájárult a közös sikerhez szellemi, vagy fizikai teljesítményével, annak egy kicsit több, aki kevésbé, annak kevesebb. És jutott azoknak is, akik valamilyen oknál fogva nem tudtak részt venni a munkában.

Közben a Második csapat is elindult valamerre. Az erősebbik fele nem akart tudomást venni a gyengébbik fél álláspontjáról.
Történt, hogy valaki a gyengébbek közül a következőket mondta:
- Képzeljétek el, hogy kéz a kézben zuhanunk egy szakadékba. Ekkor a normális emberek nem azon gondolkodnak, hogy miért estek bele, hanem azon, hogy miként kellene ebből a helyzetből kimászni. Csak a fizikai törvényszerűségek alapos ismerete és a jó helyzetfelismerő képesség segíthet a megoldásban. Ha zuhanás közben feltűnik egy kapaszkodó, akkor azt meg kell ragadni.
Erre az okfejtésre beszólt az erősek közül valaki:
- De a szakadékot is ti csináltátok!
És ez a parttalan vita folytatódott. Beköszöntött a tél, a föld továbbra is parlagon hevert. A tavaszi nagy szükséget az erősek úgy próbálták megoldani, hogy mindent begyűjtöttek az emberektől, amit addig azok összekuporgattak. A pékek hiába készülődtek amikor eljött a betakarítás ideje. Nem volt mit learatni, nem volt miből kenyeret sütni.

Az erősek vezérszónokai továbbra is harsogták, hogy a gyengébbek parlagra juttatták a földet, emiatt nincs kenyér. És az időközben alaposan megcsappant, de még mindig jelentős létszámú erős párti lelkesen helyeselt, hogy mennyire igazuk van...

A hatalom kiszolgálóinak álma

 Az emberiség történelme során, már a régmúlt időktől kezdve voltak diktátorok. A szó valójában azt jelenti, hogy a hatalom mindig közvetlenül, vagy közvetve egy személy kezében összpontosul. A parancsuralmi rendszerben élőknek általában kegyetlen sorsa volt. És itt mindegy, hogy fáraókról, római császárokról, kancellárokról, főtitkárakról, vagy modernkori elnökökről beszélünk. A hatalmat kiszolgálók, miközben szabadon zsarnokoskodhatnak a többiek felett, nem gondolják át, hogy bizony egy szép napon ők is sorra kerülhetnek. Az ilyen rendszerek támogatói ugyanis gyakran osztoznak az elnyomottak sorsában, amikor akarva, vagy akaratlan nem sikerül szeretett diktátoruk kedvébe járni. Ezért ők sem alhatnak soha nyugodtan...

2011. július 15., péntek

Álmok az Eigerről

Mindig is csodáltam a hegymászókat. Legkedvesebb olvasmányaim közzé tartoznak a hegyekkel való küzdelemről szóló könyvek. Amikor Jon Krakauer "Ég és jég" című művét a kezembe vettem, gyanútlanul kezdtem olvasásába és alig haladtam néhány oldalt, amikor azon kaptam magam, hogy egyenesen elbűvöl. Le sem tettem a kezemből, amíg nem jutottam a végére.

Az "Álmok az Egeiről" Krakauer első, kötet formájában is megjelent műve, amely több, korábban az Outside és a Smithsonian magazinokban megjelent kiváló írásait gyűjti egybe. Különös hitelességet kölcsönöz a történeteknek az a tény, hogy nem csak egy nagyon tehetséges, kiváló írói vénával megáldott ember a mesélő, hanem egy olyan valaki, aki maga is szenvedélyes hegymászó és megjárta az Everest, a K2, az Alpok, a Denali és az amerikai földrész számos más hegyének lejtőit.

Jon Krakauer -Álmok az Eigerről




Sokan keresik annak magyarázatát, hogy mi késztethet normális embereket otthoni kényelmük feladására és olyan mostoha körülmények vállalására, amely számtalan emberi életet követel. Krakauer maga is felteszi ezt a kérdést, de valójában nem törekszik a magyarázatára. Hacsak egész művét nem tekintjük egy kicsit annak is. Talán a kötet utolsó - az egyetlen, amelyik előzetesen sehol nem jelent meg - írásában, "Az ördög hüvelykujja" címűben fogalmazza meg a leginkább a "miért" érzést.

"A meredek és látványos mászófelület kitettsége szédítően hatott.Bakancsom talpa alatt a fal majdnem ezer méteres lejtéssel vezetett a Boszorkánykatlan-gleccser piszkos, lavinák dúlta cirkuszvölgyéhez. Fölöttem a sziklaorr fenségesen mutatott a 800 méternyire magasodó csúcsgerinc felé. Valahányszor beütöttem az egyik jégfejszémet, a távolság újabb fél méterrel zsugorodott.
Minél följebb másztam, annál fesztelenebbé váltam. Nem kapcsolt más a hegyoldalhoz, a világhoz, mint hat vékony króm-molibdén tüske egy centiméterre a fagyott vízbevonatba döfve, mégis legyőzhetetlennek, súlytalannak éreztem magam, akár az olcsó mexikói hotelszobák mennyezetén tanyázó gyíkok. Egy nehéz mászás, különösen egy nehéz szólómászás kezdetén fölfokozottan tudatosul bennünk a hátunk mögött tátongó mélység. Szüntelenül érezzük vonzását, kielégíthetetlen étvágyát. Hallatlan szellemi erőfeszítést igényel, hogy ellenálljunk neki, egy pillanatra se merjünk lazítani. A szakadék sziréndala éberségre késztet minket, puhatolódzóvá, sutává, görcsössé teszi mozdulatainkat. A mászás előrehaladtával azonban egyre inkább megszokjuk a kitettséget, a végzet érintését, lassan elhisszük, hogy bízhatunk saját kezünkben, lábunkban, fejünkben. Megtanulunk az önfegyelmünkre hagyatkozni. 
Figyelmünk apránként annyira összpontosul, hogy már észre sem vesszük kidörzsölt újperceinket, combunk sajgását, az állandó koncentráltság fenntartásának feszültségét. Révületszerű állapot fedi el az erőfeszítést, a mászás éberen megélt álommá szépül. Órák röppenek el, akár a percek. A hétköznapi létezés fölhalmozódott bűntudata és zűrzavara - a lelkiismereti botlások, a kifizetetlen számlák, az elfuserált lehetőségek, a por a kanapé alatt, a kínzó családi bajok, a gének könyörtelen börtöne - átmenetileg mind feledésbe merül, kiszorítja gondolatainkból a világosan kirajzolódó, hatalmas cél és a pillanatnyi feladat komolysága."

Mont Blanc summit


Ebben az értékrendben valóban nulla teljesítmény, ha az ember "csak" túlél valamit? Jon Krakauer elképesztően magas és meredek sziklafalak, megfagyott vízesések, szakadékokkal átszabdalt gleccserek és lezúduló lavinák világába kalauzol bennünket. Átéljük ahogyan a Cessna kisgép leszálláshoz készülődik a Kahiltnai nemzetközi repülőtéren, amely gigantikus hasadékok labirintusában tűnik fel, bambusz paradicsomkarókra tűzdelt szemetes zsákokkal kijelölve. Elgondolkodhatunk a Denali Nemzeti Park őrei által a McKinleyt megmászni készülőknek bemutatandó film hatástalanságán. Hiába a mennydörgő lavinák, a vihar letarolta sátrak, a borzalmas fagysérülések és a feneketlen gleccserhasadékok mélyéről előkerült groteszk módon kifacsarodott holttestek látványa. Ez senkit nem tántorít el attól, amit célul tűzött ki magának. Ott lehetünk egy verőfényes őszi napon a Mont Blanc tövében épült Chamonix utcáin és elképzelhetjük a siklóernyőzők vakmerő mutatványait, ahogyan mint a legyek csapódnak fakoronába, házfalába, sífelvonóba, vagy ahová éppen sikerül.

A hegymászók többsége előbb, vagy utóbb komoly sérüléseket szenved el, de ez sem károsodottakat, sem a még épségben maradt társaikat nem tántorítja el attól, hogy újból és újból menjenek, próbálkozzanak, további kihívásoknak feleljenek meg. A hegyek, úgy tűnik, hogy megigézik látogatóikat és sokuknak a végzetévé is válnak. Jon Krakauer nem törekszik arra, hogy megválaszolja a nagy miérteket. Egyszerűen bevisz a kulisszák mögé és a kívülálló számára is betekintést enged ebbe a furcsaságoktól egyáltalán nem mentes, sokszor ellentmondásos, de mindenképpen rendkívül izgalmas világba.

2011. május 31., kedd

Csodára várva

Nézem a televíziót. A zászlóerdő előtt szónokló embereket. Arra gondolok, hogy olyan ez az egész, mint egy rossz álom. Réges-régen letűnt korokat idéz fel fiatalkori emlékeimből. Pártunk és államunk gondoskodását. A mindenható nagy Vezér forradalmi kiállását a nép nevében. A dolgozó nép áhítatát, ahogyan csüng a Vezér minden szaván.

A felsorolást, hogy ki mindenkit fogunk legyőzni, hosszan tartó ováció  és taps szakítja meg újból és újból. A hit nem ismer akadályt. És, ha akad is a tömegben olyan ember, aki bizonytalan, akiben felmerül, hogy esetleg ... Soha nem vallaná be. Elvégre mindenkinek családja van, akiről gondoskodnia kell. Azt beszélik, hogy tudnak egy olyan emberről, akiről bebizonyosodott, hogy nem hisz. Bizony szomorú sorssal kellet szembesülnie. Azt suttogják, hogy munkatáborba vitték. Nevelési szándékkal, teszik még hozzá. Nagy divat volt ez abban a korban.

Eszembe jut még a friss, meleg kenyér illata. A zsírral vastagon megkent, piros csemegepaprikával meghintett hatalmas szelet kenyér, amivel el lehetett rohanni otthonról, ki a játszótérre. Ott is folyt a küzdelem. Igaz, egészen másért és másként. Próbálom felidézni az arcokat. Nehezen megy. A képeket alaposan megkoptatta az idő.

Újból előttem a pártkonferencia. Most a Vezér holdudvarának képviselői tesznek hitet a magasztos tervek mellett. Elképesztő naivitás? Előre gyártott szöveg, amit csak fel kell olvasni? A hozzá nem értés, vagy a talpnyalás magas iskolája? Ki tudná ezt megmondani? A harsogó gondolatok, a szereplők, mára már többnyire eltűntek a történelem kiszámíthatatlan útvesztőiben ... Vagy mégsem egészen? Nézem a televíziót és azon kapom magamat, hogy csodára várok.

2011. április 14., csütörtök

Csaba László a Széll Kálmán tervről

"Az EU gazdaságában két százaléknál nagyobb növekedést nem várnak. Ebből adódóan a mi mozgásterünk is be van határolva. A Széll Kálmán terv eddig ismertetett intézkedései súlyos megszorításokat jelentenek."

 Csaba László közgazdász az MTV "Ma reggel" műsorának vendégeként beszélgetett Krizsó Szilviával.

Hozzáteszem, hogy elsősorban azoknak, akiket közvetlenül érintenek. Akiket nem érint, azok most még mondhatják, hogy nincs is megszorítás. És itt nem is arról van szó, hogy nincs szükség megszorításra. Természetesen szükség van! Az államháztartás költségvetésének egyensúlyát meg kell tartani. A nemzetközi szervezetek, amikor pozitívan fogadják a magyar kormány tervezett intézkedéseit, akkor éppen azért helyezkednek erre az álláspontra, mert a megszorítások révén látják biztosítottnak a költségvetés egyensúlyban tartását és a hiánycélok teljesülését. Nincsenek gazdasági csodák? Persze, hogy nincsenek! A kérdés csak az, hogy a terheket ki és milyen arányban viselje, illetve mennyire szolidáris a magyar társadalom azokkal, akik elvesztik munkahelyeiket, korlátozottan munkaképesek, alacsony jövedelemből kell gyermekük tanulmányait finanszírozniuk, vagy éppen gyógykezelésre szorulnak.

http://videotar.mtv.hu/Videok/2011/04/14/07/A_Szell_Kalman_Terv_reszletei.aspx

2011. március 28., hétfő

Ha kővel dobnak...

 Vannak az ember életében olyan pillanatok, amikor jóleső érzés tölti el, akkor is, ha egy egyszerű "köszönöm" választ kap, miután önzetlenül segített valakinek. És vannak "hideg zuhany" esetek is. Szerencsére csak nagyon ritkán.
 
Mi számos, a vállalkozások számára hasznos segédletet, kalkulátort  fejlesztünk ki, amelyek között szép számmal akad ingyenesen is elérhető.
 
Nemrégiben kaptuk az alábbi levelet:
 
"Remélem én vagyok a figyelmetlen, és valamit nem jól "tettem", de az ingyenes letöltés  letiltva.
Ha dolgok tudnak bosszantani, ez biztosan közé sorolható, mert akkor tessék eleve fizetőssé tenni, és nem rabolni az időt, eldöntöm fizetősen is megéri-e vagy sem, és egyébként is olyan kiábrándító és kicsinyes és és ....szóval akkor minek ajánlgatnak? Tisztelettel.."
Kedves Éva!

Ha más nem, talán ez a leved tanulságul szolgálhat számodra, hogy nem szabad elhamarkodottan ítélni és másokat igaztalanul megbántani.
Olvasd el, hogy mennyire vagyunk kicsinyesek: http://rolunkmondtak.cegiranytu.hu/
Azt hiszem, hogy kevés olyan társaság van az országban (ha egyáltalán van, aki ilyen önzetlenül segíti a vállalkozásokat, mint mi).

Az általad visszaküldött levél alján található az Osztalék kalkulátor linkje, amelyet naponta több tucat vállalkozó letölt. Leveled hangneme ellenére én még mindig "kenyérrel dobok vissza".

Ide is mellékelem a programot, feltételezve, hogy némi gyakorlatlanság miatt nem tudod a levél alján található linkről a a fájlt elmenteni gépedre.

Kívánom neked, hogy olyan levelekben, amit írtál nekünk, soha ne legyen részed...


Aki szolgáltatásokat nyújt mások számára, az fel kell legyen készülve az ilyen esetekre is. És mindig szem előtt kell tartania: a vevőnek mindig igaza van.