Álmok az Eigerről

Mindig is csodáltam a hegymászókat. Legkedvesebb olvasmányaim közzé tartoznak a hegyekkel való küzdelemről szóló könyvek. Amikor Jon Krakauer "Ég és jég" című művét a kezembe vettem, gyanútlanul kezdtem olvasásába és alig haladtam néhány oldalt, amikor azon kaptam magam, hogy egyenesen elbűvöl. Le sem tettem a kezemből, amíg nem jutottam a végére.

Az "Álmok az Egeiről" Krakauer első, kötet formájában is megjelent műve, amely több, korábban az Outside és a Smithsonian magazinokban megjelent kiváló írásait gyűjti egybe. Különös hitelességet kölcsönöz a történeteknek az a tény, hogy nem csak egy nagyon tehetséges, kiváló írói vénával megáldott ember a mesélő, hanem egy olyan valaki, aki maga is szenvedélyes hegymászó és megjárta az Everest, a K2, az Alpok, a Denali és az amerikai földrész számos más hegyének lejtőit.

Jon Krakauer -Álmok az Eigerről

Sokan keresik annak magyarázatát, hogy mi késztethet normális embereket otthoni kényelmük feladására és olyan mostoha körülmények vállalására, amely számtalan emberi életet követel. Krakauer maga is felteszi ezt a kérdést, de valójában nem törekszik a magyarázatára. Hacsak egész művét nem tekintjük egy kicsit annak is. Talán a kötet utolsó - az egyetlen, amelyik előzetesen sehol nem jelent meg - írásában, "Az ördög hüvelykujja" címűben fogalmazza meg a leginkább a "miért" érzést.

"A meredek és látványos mászófelület kitettsége szédítően hatott.Bakancsom talpa alatt a fal majdnem ezer méteres lejtéssel vezetett a Boszorkánykatlan-gleccser piszkos, lavinák dúlta cirkuszvölgyéhez. Fölöttem a sziklaorr fenségesen mutatott a 800 méternyire magasodó csúcsgerinc felé. Valahányszor beütöttem az egyik jégfejszémet, a távolság újabb fél méterrel zsugorodott.
Minél följebb másztam, annál fesztelenebbé váltam. Nem kapcsolt más a hegyoldalhoz, a világhoz, mint hat vékony króm-molibdén tüske egy centiméterre a fagyott vízbevonatba döfve, mégis legyőzhetetlennek, súlytalannak éreztem magam, akár az olcsó mexikói hotelszobák mennyezetén tanyázó gyíkok. Egy nehéz mászás, különösen egy nehéz szólómászás kezdetén fölfokozottan tudatosul bennünk a hátunk mögött tátongó mélység. Szüntelenül érezzük vonzását, kielégíthetetlen étvágyát. Hallatlan szellemi erőfeszítést igényel, hogy ellenálljunk neki, egy pillanatra se merjünk lazítani. A szakadék sziréndala éberségre késztet minket, puhatolódzóvá, sutává, görcsössé teszi mozdulatainkat. A mászás előrehaladtával azonban egyre inkább megszokjuk a kitettséget, a végzet érintését, lassan elhisszük, hogy bízhatunk saját kezünkben, lábunkban, fejünkben. Megtanulunk az önfegyelmünkre hagyatkozni. 
Figyelmünk apránként annyira összpontosul, hogy már észre sem vesszük kidörzsölt újperceinket, combunk sajgását, az állandó koncentráltság fenntartásának feszültségét. Révületszerű állapot fedi el az erőfeszítést, a mászás éberen megélt álommá szépül. Órák röppenek el, akár a percek. A hétköznapi létezés fölhalmozódott bűntudata és zűrzavara - a lelkiismereti botlások, a kifizetetlen számlák, az elfuserált lehetőségek, a por a kanapé alatt, a kínzó családi bajok, a gének könyörtelen börtöne - átmenetileg mind feledésbe merül, kiszorítja gondolatainkból a világosan kirajzolódó, hatalmas cél és a pillanatnyi feladat komolysága."

Mont Blanc summit

Ebben az értékrendben valóban nulla teljesítmény, ha az ember "csak" túlél valamit? Jon Krakauer elképesztően magas és meredek sziklafalak, megfagyott vízesések, szakadékokkal átszabdalt gleccserek és lezúduló lavinák világába kalauzol bennünket. Átéljük ahogyan a Cessna kisgép leszálláshoz készülődik a Kahiltnai nemzetközi repülőtéren, amely gigantikus hasadékok labirintusában tűnik fel, bambusz paradicsomkarókra tűzdelt szemetes zsákokkal kijelölve. Elgondolkodhatunk a Denali Nemzeti Park őrei által a McKinleyt megmászni készülőknek bemutatandó film hatástalanságán. Hiába a mennydörgő lavinák, a vihar letarolta sátrak, a borzalmas fagysérülések és a feneketlen gleccserhasadékok mélyéről előkerült groteszk módon kifacsarodott holttestek látványa. Ez senkit nem tántorít el attól, amit célul tűzött ki magának. Ott lehetünk egy verőfényes őszi napon a Mont Blanc tövében épült Chamonix utcáin és elképzelhetjük a siklóernyőzők vakmerő mutatványait, ahogyan mint a legyek csapódnak fakoronába, házfalába, sífelvonóba, vagy ahová éppen sikerül.

A hegymászók többsége előbb, vagy utóbb komoly sérüléseket szenved el, de ez sem károsodottakat, sem a még épségben maradt társaikat nem tántorítja el attól, hogy újból és újból menjenek, próbálkozzanak, további kihívásoknak feleljenek meg. A hegyek, úgy tűnik, hogy megigézik látogatóikat és sokuknak a végzetévé is válnak. Jon Krakauer nem törekszik arra, hogy megválaszolja a nagy miérteket. Egyszerűen bevisz a kulisszák mögé és a kívülálló számára is betekintést enged ebbe a furcsaságoktól egyáltalán nem mentes, sokszor ellentmondásos, de mindenképpen rendkívül izgalmas világba.