Elég gyakran szoktam amolyan "küld tovább" leveleket kapni. Általában érdekes, vagy megható történetek, képek, videók azok, amelyek arra késztetik az embert, hogy másokkal is megossza a birtokába került információt. Csak az a probléma velük, hogy a hasonló leveleket kísérő és nyíltan szereplő e-mail címek adatvédelmi titkokat feszegetnek.
Most is érkezett egy ilyen küldemény. A benne szereplő történetet minden olvasómnak a figyelmébe ajánlom.
Téged választottalak!
Világhálón kering ez a történet, amely egy valóban megtörtént, tanulságos esetről ad hírt. Egy kislány bement a szobájába és a szekrénykéje mélyéről előhúzott egy lekváros üveget. Kiöntötte a padlóra az üvegben lévő érméket és gondosan számolni kezdte. Háromszor is megszámolta, mert a végösszegnek nagyon pontosnak kellett lennie. Nem hibázhatott. Ezután óvatosan visszatöltötte a pénzérméket az üvegbe, rázárta a tetejét, és kisurrant a hátsó ajtón.
A hat háztömbnyire lévő patikába ment, amelynek ajtaja fölött a nagy vörös Indián Törzsfőnök képe volt látható. Türelmesen várt a patikusra, hogy szentelne rá egy kis figyelmet, de a patikus éppen nagyon el volt foglalva.
Tess - így hívták a kislányt - megcsoszogtatta a lábát a padlón. Semmi. Megköszörülte a torkát úgy, hogy a legkellemetlenebb hangot adja, amit csak lehet. Ez sem volt sikeres. Végül kivett egy érmét az üvegből és megkocogtatta a pult üvegét. Ez használt!
- És te mit szeretnél? - kérdezte a patikus érezhetően bosszús hangon.
- Éppen a testvéremmel beszélek Chicagóból, akit már ezer éve nem láttam - tette hozzá a patikus, mint aki választ sem vár a kérdésére.
- Én pedig az én testvéremről szeretnék beszélni veled - mondta Tess a patikuséhoz hasonlóan bosszús hangon.
- Az öcsém nagyon beteg és egy csodát szeretnék venni neki.
- Tessék? - fordult hozzá a patikus.
- A neve Andrew és valami csúnya dolog nő a fejében, és az Apukám azt mondta, hogy csak egy csoda mentheti meg őt. Hát tessék mondani, mennyibe kerül egy csoda?
- Kislányom, mi nem árulunk csodákat. Sajnos nem tudok neked segíteni - felelte a patikus, kissé megenyhült tónusban.
- Figyelj, nekem van pénzem, meg tudom fizetni. Ha nem lenne elég, kipótolom. Csak mondd meg mibe kerül.
A patikus testvére, akivel eddig beszélgetett, jólöltözött férfi volt.Lehajolt a kislányhoz és megkérdezte:
- Mondd csak, miféle csodára van az öcsikédnek szüksége?
- Azt nem tudom - válaszolt Tess könnyes szemmel - csak azt tudom, hogy nagyon beteg és Anyu azt mondta, hogy valami operációra volna szüksége. De Apu nem tudja megfizetni, ezért szeretném odaadni az én pénzemet.
- Mennyi pénzed van? - kérdezte a chicagói férfi.
- Egy dollár és tizenegy cent - felelte Tess alig hallhatóan. - Ez az összes, ami van, de tudok többet is szerezni, ha kell.
- Nahát, milyen csodálatos véletlen! - mosolygott a férfi. - Egy dollár és tizenegy cent - éppen az a pontos összeg, ami egy kisfiú csodájának az ára.
Egyik kezébe tette a pénzt, a másikkal kézen fogta a kislányt:
- Vezess engem haza hozzátok, szeretném látni az öcsédet és találkozni a szüleiddel. Lássuk, hátha van nálam egy olyan csoda, amit te szeretnél.
A jól öltözött férfi Dr. Carlton Armstrong volt, sebészorvos, aki az idegsebészetre specializálódott. Ingyen elvégezte az operációt, és nem telt bele sok idő, amire Andrew ismét otthon volt, épen, egészségesen. Anya és Apa boldogan beszéltek arról az esemény-láncolatról, ami idáig vezetett.
- Ez a műtét egy igazi csoda volt - suttogta Anya - vajon mennyibe
került volna?
Tess mosolygott... Ő pontosan tudta, mennyibe került a csoda: egy dollárba és tizenegy centbe. No és egy gyermek töretlen hitébe.
Egy csoda nem a természet törvényeitől függ, hanem magasabb törvények működésétől.
A független gondolkodás jegyében
2009. július 13., hétfő
2009. május 26., kedd
Nyílt levél magázás ügyben
Tisztelt Uram!
Sok hasznos információt találtam a "Cégiránytű" oldalain, ezért is kérem a hírleveleket.
A tegező hangnem viszont nem elfogadható számomra. Az oldalon megjelenő információk és híradások tartalmát és színvonalát csökkenti a stílusa, nekem nehéz ebben a formában olvasni és böngészni.
Hitelesebbé és hivatalossá válna, ha önöző hangnemben íródna.
Kedves Levélíró!
Ha mi egy megszokott, kizárólag üzleti orientált internetes oldal lennénk, akkor én az Ön véleményére nem is reagálnék. Már csak azért sem, mert üzleti modellünk rendkívül sikeres és ugye Ön is belátja, hogy ezer emberből, ha egynek a véleménye más, mint a többieknek, akkor azzal nem kell különösebben foglalkozni, illetve emiatt nem kell a rendszert megváltoztatni.
Ennek ellenére írok Önnek, mert számunkra mindenki fontos. Ha valaki úgy közelít az ügyfeleihez, hogy mindenkit egyben barátjának is tekint, akkor ez azt jelenti, hogy nincs kivétel.
Mi rendkívül sok szeretetet kapunk azoktól, akik használják ingyenes és fizetős termékeinket. Ez pénzben is megmutatkozik az önként vállalt frissítési és tanácsadási díjak tekintetében. A Frissítés oldalon felsorakoztatott vélemények, azt hiszem magukért beszélnek.
Közvetlen hangvételünk, a minden pillanatban tapasztalható rugalmasságunk, az önzetlen segítő készségünk, úgy érzem csak és kizárólag ezzel a hangvétellel válhat igazán őszintévé.
Tegnap éjjel kettő órakor segítettem egy számomra teljesen ismeretlen valakinek a mérlegét Pdf -be konvertálni. És mindketten nagyon boldogok voltunk, hogy ez sikerült. Az internet csodálatos világa, - bár több száz kilométerre voltunk egymástól és akkor beszéltünk először, - összehozott minket. Ilyenkor érzi igazán az ember, hogy érdemes valamit tenni. Bár közhely, de nagyon igaz, hogy jobb adni, mint kapni.
Természetesen nem vagyunk egyformák. Lehet azt mondani, hogy ne keverjük össze az üzletet a barátsággal! A véleményeket tiszteletben kell tartani. A kinyújtott baráti kezet sem kötelező elfogadni. És nagyon sajnáljuk, ha valaki olyan környezetben élte le eddigi életét, hogy az nem teszi lehetővé számára a feloldódást.
Mi ebben a szellemben lépünk nap mint nap az internet nagy színpadára és nem akarunk hivatalosak lenni. Arra ott vannak hivatalok! Mi betekintést engedünk az életünkbe, elmondjuk terveinket, elmeséljük, hogy merre jártunk, megmutatjuk a képeket. Mindezt azért, hogy aki hozzánk fordul, vagy egyszerűen csak az oldalunkra látogat, az érezze otthon magát, úgy mint amikor a barátaihoz megy látogatóba. Hiszünk benne, hogy mindenki tud mosolyogni.
Baráti üdvözlettel: József
Sok hasznos információt találtam a "Cégiránytű" oldalain, ezért is kérem a hírleveleket.
A tegező hangnem viszont nem elfogadható számomra. Az oldalon megjelenő információk és híradások tartalmát és színvonalát csökkenti a stílusa, nekem nehéz ebben a formában olvasni és böngészni.
Hitelesebbé és hivatalossá válna, ha önöző hangnemben íródna.
Kedves Levélíró!
Ha mi egy megszokott, kizárólag üzleti orientált internetes oldal lennénk, akkor én az Ön véleményére nem is reagálnék. Már csak azért sem, mert üzleti modellünk rendkívül sikeres és ugye Ön is belátja, hogy ezer emberből, ha egynek a véleménye más, mint a többieknek, akkor azzal nem kell különösebben foglalkozni, illetve emiatt nem kell a rendszert megváltoztatni.
Ennek ellenére írok Önnek, mert számunkra mindenki fontos. Ha valaki úgy közelít az ügyfeleihez, hogy mindenkit egyben barátjának is tekint, akkor ez azt jelenti, hogy nincs kivétel.
Mi rendkívül sok szeretetet kapunk azoktól, akik használják ingyenes és fizetős termékeinket. Ez pénzben is megmutatkozik az önként vállalt frissítési és tanácsadási díjak tekintetében. A Frissítés oldalon felsorakoztatott vélemények, azt hiszem magukért beszélnek.
Közvetlen hangvételünk, a minden pillanatban tapasztalható rugalmasságunk, az önzetlen segítő készségünk, úgy érzem csak és kizárólag ezzel a hangvétellel válhat igazán őszintévé.
Tegnap éjjel kettő órakor segítettem egy számomra teljesen ismeretlen valakinek a mérlegét Pdf -be konvertálni. És mindketten nagyon boldogok voltunk, hogy ez sikerült. Az internet csodálatos világa, - bár több száz kilométerre voltunk egymástól és akkor beszéltünk először, - összehozott minket. Ilyenkor érzi igazán az ember, hogy érdemes valamit tenni. Bár közhely, de nagyon igaz, hogy jobb adni, mint kapni.
Természetesen nem vagyunk egyformák. Lehet azt mondani, hogy ne keverjük össze az üzletet a barátsággal! A véleményeket tiszteletben kell tartani. A kinyújtott baráti kezet sem kötelező elfogadni. És nagyon sajnáljuk, ha valaki olyan környezetben élte le eddigi életét, hogy az nem teszi lehetővé számára a feloldódást.
Mi ebben a szellemben lépünk nap mint nap az internet nagy színpadára és nem akarunk hivatalosak lenni. Arra ott vannak hivatalok! Mi betekintést engedünk az életünkbe, elmondjuk terveinket, elmeséljük, hogy merre jártunk, megmutatjuk a képeket. Mindezt azért, hogy aki hozzánk fordul, vagy egyszerűen csak az oldalunkra látogat, az érezze otthon magát, úgy mint amikor a barátaihoz megy látogatóba. Hiszünk benne, hogy mindenki tud mosolyogni.
Baráti üdvözlettel: József
2009. március 2., hétfő
Hegedűs a metróban
Hideg januári reggel volt amikor egy ember megállt egy Washington DC-i metróállomáson és hegedülni kezdett. Hat Bach darabot játszott összesen negyvenöt percen keresztül. Ezalatt az idő alatt több mint ezer ember fordult meg az állomáson, legtöbben a munkahelyükre igyekeztek a
csúcsforgalomban. Három perc múlva egy középkorú férfi észrevette a zenészt. Lelassított, és egy pillanatra meg is állt, majd továbbsietett. Egy perccel később a hegedűs megkapta az első egydollárosát, egy nő dobta bele a hegedűtokba anélkül, hogy megállt volna. Néhány perccel később valaki a falhoz támaszkodva kezdte el a zenét hallgatni, de kis idő múlva az órájára nézett, és továbbsietett. Legjobban egy hároméves kisfiú figyelt fel a zenére. Anyukája kézen fogva vezette, de a fiú megállt a hegedűst nézni. Nemsokára az anyuka továbbhúzta, de a kisfiú közben végig hátrafelé kukucskált. Ugyanez más gyerekkel is megtörtént, kivétel nélkül mindegyik szülő továbbvezette őket. A 45 perces előadás alatt csak 6 ember állt meg zenét hallgatni. Nagyjából 20-an adtak pénzt, de közben le sem lassítottak. Összesen $32 gyűlt össze. Amikor vége lett a zenének, és elcsendesedett az állomás, senki sem vette észre a változást. Senki sem tapsolt, senki sem gratulált.
A járókelők nem tudták, hogy a világ egyik leghíresebb hegedűművésze, Joshua Bell játszotta a zenetörténelem legnehezebb darabjait 3.5 millió dollár értékű Stradivari-ján. Két nappal a metróállomásbeli előadás előtt egy telt házas bostoni színházban lépett fel, ahol a jegyek átlagosan $100-ba kerültek. Ez egy igaz történet! Joshua Bell álruhás metróbeli fellépését szociológiai kísérletként a Washington Post szervezte. Azt vizsgálták, hogy egy hétköznapi környezetben egy alkalmatlan időpontban vajon felismerjük-e a szépséget, megállunk-e hogy befogadjuk, és értékeljük-e a tehetséget egy váratlan helyzetben.
A kísérlet eredményének egyik lehetséges következtetése: ha nincs időnk arra, hogy megálljunk és hallgassuk a világ egyik legjobb zenészét a zenetörténelem legvirtuózabb darabjait játszani, vajon mi minden más mellett megyünk el észrevétlenül ugyanígy nap mint nap.
Az írást Szigethi Gábor (LX-ÍR Patika Kereskedelmi Bt.) küldte e-mailben, azzal a megjegyzéssel, hogy nagyon tanulságos. Valóban!
Forrás: Magyarországi Evangélikus Egyház
csúcsforgalomban. Három perc múlva egy középkorú férfi észrevette a zenészt. Lelassított, és egy pillanatra meg is állt, majd továbbsietett. Egy perccel később a hegedűs megkapta az első egydollárosát, egy nő dobta bele a hegedűtokba anélkül, hogy megállt volna. Néhány perccel később valaki a falhoz támaszkodva kezdte el a zenét hallgatni, de kis idő múlva az órájára nézett, és továbbsietett. Legjobban egy hároméves kisfiú figyelt fel a zenére. Anyukája kézen fogva vezette, de a fiú megállt a hegedűst nézni. Nemsokára az anyuka továbbhúzta, de a kisfiú közben végig hátrafelé kukucskált. Ugyanez más gyerekkel is megtörtént, kivétel nélkül mindegyik szülő továbbvezette őket. A 45 perces előadás alatt csak 6 ember állt meg zenét hallgatni. Nagyjából 20-an adtak pénzt, de közben le sem lassítottak. Összesen $32 gyűlt össze. Amikor vége lett a zenének, és elcsendesedett az állomás, senki sem vette észre a változást. Senki sem tapsolt, senki sem gratulált.
A járókelők nem tudták, hogy a világ egyik leghíresebb hegedűművésze, Joshua Bell játszotta a zenetörténelem legnehezebb darabjait 3.5 millió dollár értékű Stradivari-ján. Két nappal a metróállomásbeli előadás előtt egy telt házas bostoni színházban lépett fel, ahol a jegyek átlagosan $100-ba kerültek. Ez egy igaz történet! Joshua Bell álruhás metróbeli fellépését szociológiai kísérletként a Washington Post szervezte. Azt vizsgálták, hogy egy hétköznapi környezetben egy alkalmatlan időpontban vajon felismerjük-e a szépséget, megállunk-e hogy befogadjuk, és értékeljük-e a tehetséget egy váratlan helyzetben.
A kísérlet eredményének egyik lehetséges következtetése: ha nincs időnk arra, hogy megálljunk és hallgassuk a világ egyik legjobb zenészét a zenetörténelem legvirtuózabb darabjait játszani, vajon mi minden más mellett megyünk el észrevétlenül ugyanígy nap mint nap.
Az írást Szigethi Gábor (LX-ÍR Patika Kereskedelmi Bt.) küldte e-mailben, azzal a megjegyzéssel, hogy nagyon tanulságos. Valóban!
Forrás: Magyarországi Evangélikus Egyház
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)