Az ügyféltér tele volt várakozó emberekkel. Az ügyintézői ablakok két oldalt sorakoztak. A régi ablakok oldalára folyamatosan hívták a soron következőket. A másik oldalra elvétve egy-egy ember jelentkezett.
A különbség szembe ötlő volt! Az új ablakok mögött elegáns, sötét formaruhába öltözött tisztviselők ültek. A hölgyek sálat, a férfiak sötét öltönyt és nyakkendőt viseltek. A ruházatot nagyméretű kitűző tette még hangsúlyosabbá. Az új bútorok, a korszerű számítástechnikai eszközök szintén nem kerülhették el a figyelmet. De talán csak éppen azért, mert a régi ablakoknál ez nem így volt.
A forgalmas oldalon egy bottal közlekedő, idősebb, erősen bicegő nő követelte, hogy soron kívül szolgálják ki.
- Tudják mi volt itt? - fordult hozzánk mérgesen? - Több mint százötvenen álltak itt a reggeli órákban. Nem tudtam kivárni a soromat. Közben el kellett mennem más dolgaimat intézni...
Ezen az oldalon az alkalmazottak a saját hétköznapi viseletüket hordták és nem volt formaruhájuk. A rendelkezésükre álló technika is lényegesen kopottabbnak tűnt. Az egyik számítógép éppen lefagyott és hívni kellett az ügyeletes rendszergazdát, hogy orvosolja a problémát.
Anélkül, hogy különösebben tájékozódtunk volna a helyzetről, a folyamatosan dolgozó és türelmesen kommunikáló tisztviselők, ösztönös módon nyerték el a szimpátiánkat.
- Mi a helyzet ott a túloldalon - kérdeztem meg egy mellettem elhaladó tisztviselőt.
- Ó, hát azok még nem is köszönnek! - kaptam a választ. Aztán még hozzátette:
- Valószínű, hogy ők lesznek azok, akik átveszik a helyünket.
Az emberek többsége, látszólag közömbösen - időnként a sorszámot kijelző táblára pillantva -, várakozott. A türelmetlen, morgolódó hölgynek is sikerült egy megüresedett ügyintézői ablakot önkényesen elfoglalnia.
Az új ablakok oldalán ünnepélyes keretbe foglalt magatartás kódex díszelgett, hirdetve, hogy mi mindent fogunk legyőzni az együttműködés során.
A régi és az új ablakok szinte farkasszemet néztek egymással. A látvány annyira megfogott, hogy szinte elnyomta a valószínűleg életre szólóan fontos döntésünk jelentőségét, amelynek érvényre juttatásáért ide jöttünk.
Eltettem ezt a képet magamnak, mintegy emlékként, mintha családi albumba illő lenne. Gondoltam, hogy majd jó lesz egyszer elővenni és esetleg megmutatni a világnak. Nem árt, ha az emberek tisztában vannak vele, hogyan váltotta fel az új a régit.
A napokban sajtóhírekben magasztalták az 550 millió forintba kerülő új ablakok jelentős látogatottságát. Ez olyan érzés volt számomra, mint amikor valaki azt állítja, hogy felhőtlen az égbolt felettünk, miközben én bőrig ázom a szakadó esőben. Ennek hatására elővettem a jövő generációja számára eltett képet és úgy döntöttem, hogy most, ezt azonnal megmutatom mindenkinek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése