Egy élhetőbb Magyarországért, politikai elkötelezettség nélkül

"A gazdagságot, a boldogságot nem akkor találjuk meg, ha minden áron kergetjük. Mindig valamilyen hasznos szolgáltatás melléktermékeként jelenik meg."
Henry Ford

2011. december 31., szombat

A közös többszörös


Volt két közösség. Mindegyik rendelkezett egy darab földdel. És mindegyik csapat kemény vitát folytatott arról, hogyan kellene a saját földjét hasznosítani. A vita kiinduló pontja mindkét esetben az volt , hogy tisztázni kívánták, miért állt elő az a helyzet, hogy földjük parlagon hever és ki a felelős érte.

Az egyszerűség kedvéért nevezzük el a két közösséget Első és Második közösségnek.

Az Elsők közül egy szép napon szólásra emelkedett valaki.
- Be kell látnunk, hogy meddő vitát folytatunk arról, hogy miért hever parlagon a földünk, - mondta. Azt is fontos lenne érzékelnünk, hogy tennünk kell valamit, mert jövőre nem lesz kenyerünk. - Azt javaslom, hogy gondoljuk át, mi az a közös álláspont, amiben egyet tudunk érteni és amelyre alapozva tovább tudunk lépni -folytatta.
Az Elsők újabb heves vitába kezdtek, majd arra jutottak, egyetértenek abban, hogy a földet meg kell munkálni. Újabb parázs eszmecsere következett arról, hogy ki, milyen feltételekkel és milyen eszközökkel vegye ki a részét. Mivel mindkét fél javaslata elfogadhatatlan volt a másik számára, ezért újból vissza kellett térni az alap egyezséghez. A megmunkálás kényszeréből kiindulva végül abban állapodtak meg, hogy a terület egyik részét egyéni vállalásban művelik meg, a másik részét pedig egy arra a feladatra alapított közösségi munkában.
Ezzel természetesen még nem oldódott meg minden probléma, de a munka elkezdődött és haladt is előre. Sőt bizonyos egészséges versengési hangulat is kialakult a két különböző módszert pártolók között.
Az újabb nagy ellentét is érződött már a levegőben. Ha meg lesz munkálva a föld, akkor mivel fogják bevetni?
Talán mondani sem kell, hogy a csapat egyik fele kukorica párti volt és hallani sem akart a búzáról, a másik fele pedig éppen ellenkezőleg, kizárólag búzában gondolkodott. Választott képviselőik útján hosszas egyezkedésbe fogtak. Végül megszületett a kompromisszumos megoldás. Az egyéni gazdálkodók, akik kukorica pártiak voltak, bevállaltak egy kisebb arányú búzát, míg a közösen gazdálkodók egy kisebb mennyiségű kukoricát.
A következő évben a pékek serénykedhettek és mindenkinek jutott kenyér az asztalára. Aki jobban hozzájárult a közös sikerhez szellemi, vagy fizikai teljesítményével, annak egy kicsit több, aki kevésbé, annak kevesebb. És jutott azoknak is, akik valamilyen oknál fogva nem tudtak részt venni a munkában.

Közben a Második csapat is elindult valamerre. Az erősebbik fele nem akart tudomást venni a gyengébbik fél álláspontjáról.
Történt, hogy valaki a gyengébbek közül a következőket mondta:
- Képzeljétek el, hogy kéz a kézben zuhanunk egy szakadékba. Ekkor a normális emberek nem azon gondolkodnak, hogy miért estek bele, hanem azon, hogy miként kellene ebből a helyzetből kimászni. Csak a fizikai törvényszerűségek alapos ismerete és a jó helyzetfelismerő képesség segíthet a megoldásban. Ha zuhanás közben feltűnik egy kapaszkodó, akkor azt meg kell ragadni.
Erre az okfejtésre beszólt az erősek közül valaki:
- De a szakadékot is ti csináltátok!
És ez a parttalan vita folytatódott. Beköszöntött a tél, a föld továbbra is parlagon hevert. A tavaszi nagy szükséget az erősek úgy próbálták megoldani, hogy mindent begyűjtöttek az emberektől, amit addig azok összekuporgattak. A pékek hiába készülődtek amikor eljött a betakarítás ideje. Nem volt mit learatni, nem volt miből kenyeret sütni.

Az erősek vezérszónokai továbbra is harsogták, hogy a gyengébbek parlagra juttatták a földet, emiatt nincs kenyér. És az időközben alaposan megcsappant, de még mindig jelentős létszámú erős párti lelkesen helyeselt, hogy mennyire igazuk van...

A hatalom kiszolgálóinak álma

 Az emberiség történelme során, már a régmúlt időktől kezdve voltak diktátorok. A szó valójában azt jelenti, hogy a hatalom mindig közvetlenül, vagy közvetve egy személy kezében összpontosul. A parancsuralmi rendszerben élőknek általában kegyetlen sorsa volt. És itt mindegy, hogy fáraókról, római császárokról, kancellárokról, főtitkárakról, vagy modernkori elnökökről beszélünk. A hatalmat kiszolgálók, miközben szabadon zsarnokoskodhatnak a többiek felett, nem gondolják át, hogy bizony egy szép napon ők is sorra kerülhetnek. Az ilyen rendszerek támogatói ugyanis gyakran osztoznak az elnyomottak sorsában, amikor akarva, vagy akaratlan nem sikerül szeretett diktátoruk kedvébe járni. Ezért ők sem alhatnak soha nyugodtan...