Miért is nem ment eddig tönkre?

Hétköznapi délután van, úgy három óra tájt. Ajánlott levél átvétel, mint rutin feladat, egy héttel Karácsony előtt, alföldi kisváros postahivatalában.

A csomag forgalmat bonyolító egyetlen ablak előtt ketten állnak előttem. Két-két kisebb csomag feladása, ezt kell kivárnom, nem nagy ügy. De aztán kiderül, hogy mégis.

A művelet az ablak mögött serénykedő (vagy nem serénykedő) postai alkalmazottnak fél órájába telik. A számítógép csigalassúsággal reagál, a nyomtató vonakodva nyomtat, a végre előbukkanó papírt előbb ollóval  kell ketté vágni, kódbeolvasás, ami ha nem is elsőre, de sikerül és még néhány művelet ... A szolgálatot teljesítő hölgy (nem mai kislány) közben megjegyzi az előttem állónak, hogy ő bizony visszasírja azt az átkos szocialista rendszert, mert akkor minden más volt. Nyugodt, kimért mozdulatai láthatóan egyre nagyobb feszültséget keltenek a mögöttem várakozókban, de mi tagadás bennem is. Szinte csak úgy magamnak mondom (a szabad véleménynyilvánítás jegyében), hogy bizony, ha én ilyen szolgáltatást nyújtanék, akkor garantált lenne az éhhalál. A mellettem állók helyeslő bólogatása jelzi, hogy meghallották.

A csattanó még csak ezután következik. Egy másik alkalmazott jelenik meg az ablak mögött egy rakás levéllel a kezében és viccelődve szóba elegyednek. Nagyon rosszat sejtek. Egyre fokozódó türelmetlenségemet gondolatban az ajánlott levél feladójára zúdítom. Miért kellett ezt így? Nem lett volna jobb csak úgy simán? Hiszen csak egy részvételi igazolásról szól! E-mailben is el lehetett volna küldeni ...

Borúlátásom beigazolódik. A postai alkalmazott felcsapja az üvegfal bukó ablakát, hátat fordít a várakozóknak és elkezdi átvenni, lerendezni a kollégája által hozott paksamétát. Az elkövetkező hosszú percekben (ami órának is tűnik), ügyet sem vetnek ránk ...

Sok más alkalomhoz hasonlóan, most is az állam által menedzselt társaság hatékonysága gondolkoztat el. Verseny híján, itt senkinek sem érdeke, hogy az ügyfelek kedvébe járjon. A nagy, rugalmatlan rendszer nyikorog, nem tud lépést tartani a kor fejlődésével és minden hátrányos jegyét az emberekre vetíti, akik, kénytelenek igénybe venni szolgáltatását.

Közeleg az ünnep, a nagy társaság vezérkara valószínűleg fel fogja venni busás jutalmát azért, hogy egy ekkora céget, verseny nélküli környezetben, el tud menedzselni. A polgár pedig dohog egy kicsit, és elméláz az élet igazságai felett.

Egész kis tömeg verődik össze, mire újból kinyílik az ablak. Végül is sikerül hozzájutnom a levélküldeményemhez. Kilépek a nyirkos, ködös, már szürkülődő utca forgatagába. Tekintetemmel végigpásztázom az akadálymentesítő feljáró korlátjához támasztott bringákat, keresve az enyémet, és megnyugodva konstatálom, hogy ott van, nem kötötte el senki. Lám-lám, milyen apró dolgokon múlik a boldogság ...

Bethoven flasmob

A zene csodákat művel :-)

http://www.youtube.com/watch?v=GBaHPND2QJg

Tényfeltárás - kinek jó?

Röviden: mindenkinek.

A rossz szándék tettenérése még az elkövető számára is jó, hiszen hosszútávon hozzájárul ahhoz, hogy jobb emberré váljon.

A társadalom számára egyértelműen jó, mert a politika iránt kevésbé érdeklődő emberek tömegei számára véleményformáló ereje van.

A még nem bizonyított, de joggal valószínűsíthető leleplező anyagokat nyilvánosságra hozók börtön bűntettessel való fenyegetettsége az éppen regnáló kormányzati hatalom rövid távú érdekeit szolgálja, mert jelentősen csökkenthető az esélye annak, hogy tisztességtelen eljárások napvilágot lássanak.

El lehet játszani azzal a gondolattal, mi lenne ha vádemelést kezdeményező ügyészeket fenyegetne börtönbüntetés, ha utólag kiderülne, igaztalanul vádoltak meg valakit ...

Nyitott zárójel

- Látom ősz van ...
- Honnan tudod?
- Ünnepel a nép. Sokan, sokféleképpen ...
- És ezt honnan tudod?
- A kivezényelt tábor ma tudja meg, hogy ők a szabad világ hősei. Ők nem akarnak diktatúrát. De lehet, hogy akarnak, csak nem tudják mi az. A bakancsos sereg szintén harcra kész. Egyszemélyes tábor is van, ő megtartotta ünnepi beszédét a megjelent sajtó munkatársai előtt. A másik nagy tábor egy része - ők is egyetértenek azzal, hogy nem akarnak diktatúrát - kivonult, de bizonyára a többség otthon maradt.
- Melyik tábor?
- Hát, amelyik nem egy, de végül talán mégis ... Ők is tudják, hogy aki nem a szabadságot választja, annak örök szolgaság lesz a végzete. Illetve a végzet akkor éri utol őket, ha nem tesznek semmit ...
- Otthon is lehet ünnepelni?
- Persze, és még félni sem kell, hogy tetten érik, mert máshogy, másképp ... Azt beszélik, hogy még a kutyát sétáltatók is összefogást sürgetnek. A szabad választás gondolata nekik is tetszik. Van, akinek erősen meggyengült a hallása, de van még remény, hogy megjavul.
- Ennek is van értelme?
- Igen, magának a népnek van értelme. Nem lehet zárójelbe tenni és nem lehet leváltani, még akkor sem, ha időnként kellemetlen ...
- Akkor ezután is lesz ősz? Meg ünnep is?
- Igen. Mindörökké ...

Amikor társkapcsolatról van szó, akkor nem az az érdekes, hogy a házasság intézménye divatjamúlt-e, vagy sem. Két ember egymással kapcsolatos szándéka a lényeg.

Milliók élnek egymás mellett úgy a Földön, hogy papírjuk van róla, s közben érzelmeik fényévnyi távolságban tartózkodnak.

Ugyanakkor rengeteg pár nem tud papírt felmutatni kapcsolatáról, de  kötődésük, szeretetük, gondoskodásuk nyilvánvaló környezetük számára.

A társadalomnak olyan törvényei kell legyenek, amelyek összhangban vannak a tagjai szándékával ...

Ezt különösen azoknak kellene megfontolniuk, akik szent intézményekről beszélnek, miközben magatartásukkal, tetteikkel barikádokat emelnek egész emberi közösségek közé ...

Útkeresés

Ma az égbolton hangoskodó vándormadarakra lettem figyelmes. Nagyon sokan voltak és örvénylő mozgással, tányér formában, szinte egy helyben forogtak körbe-körbe. A tömegből időnként kialakulni látszott a jellegzetes V alak, egyszerre több irányba is. Majd ismét visszasimultak a körbe.

Photo from:
http://www.waddensea-worldheritage.org/news/2012-03-19-migratory-birds-come-back-wadden-sea-world-heritage


Hosszú percekig folyt a látszólag céltalan csetepaté. Aztán egyszer csak anélkül, hogy a folyamat tetten érhető lett volna, - kialakult és szinte pillanatok alatt egyértelművé vált a vezető és az irány. A madártömeg érzékelhetően megnyugodva, határozottan nekilódult … Már csak kis apró pontok voltak a láthatáron, amikor arra gondoltam, hogy az emberekkel is ez történik, amikor megoldásokat keresnek, s végül konszenzusra jutnak egymással ...

A PÉNZZEL KAPCSOLATOS HIEDELMEK

Az alábbi írást azért teszem közre, hogy mindazok, akik segítségre szorulnak, erőt tudjanak meríteni belőle.

"Ültem az autóban, és néztem az élelmiszer-lerakat ajtaján a táblát: „Péntekig zárva”. Szerda volt. Két éhes gyerek várt, no meg jómagam, és pénzem sem volt.

A kormányra borultam. Ezt már nem bírtam elviselni.

Olyan erős, olyan bátor voltam, és annyira bizakodtam!

Egyedül neveltem két gyermekemet, nemrég váltam el. Annyira igyekeztem, hogy hálás legyek azért, amim van, közben pénzügyi terveket csináltam, és igyekeztem elhinni, hogy a legjobbat érdemlem. Annyiszor voltam már szegény, olyan sok mindentől megfosztottam már magam! Mindennap gyakoroltam a Tizenegyedik Lépést. Olyan sokat imádkoztam azért, hogy megtudjam, mi Isten akarata velem kapcsolatban, és hogy legyen erőm véghezvinni. Azt hittem, megteszek mindent, amit meg kell tennem. Nem szórtam a pénzt. Olyan keményen dolgoztam, ahogy csak bírtam.

Egyszerűen nem volt elég pénz. Az életem sok tekintetben merő küszködés volt, de a pénzzel való hadakozásnak úgy hittem, sosem lesz vége. A pénz nem minden, de bizonyos problémák megoldásához szükség van rá.

Belebetegedtem az örökös „elengedésbe”. Kiütést kaptam attól, hogy „tegyek úgy, mintha” lenne pénzem, amikor nem volt. Belefáradtam abba, hogy olyan keményen dolgozzam minden nap azon, hogy elengedjem a fájdalmat és a félelmet amiatt, hogy nincs elég pénzem. Belefáradtam az igyekezetbe, hogy a pénzszűke ellenére boldog legyek. Valójában az idő jó részében boldog voltam: a szegénységben megtaláltam a lelkem. De most, hogy a lelkem már az enyém volt, jól jött volna hozzá egy kis pénz is.

Míg ott ücsörögtem az autóban, és megpróbáltam összeszedni magam, meghallottam, hogy Isten szólt hozzám azon a csendes, nyugodt hangon, mely olyan gyengéden szólítja meg lelkünket: „Soha többé nem kell aggódnod a pénz miatt, gyermekem! Csak akkor, ha ezt akarod. Mondtam, hogy gondodat viselem. És így is lesz.”

Óriási, gondoltam. Nagyon köszönöm! Hiszek neked. Bízom benned. De nézz körül! Egy árva vasam sincs. Nincs mit ennünk. És a raktár zárva. Cserben hagytál!

Lelkemben újra meghallottam az Ő hangját: „Nem kell megint aggódnod a pénz miatt! Nem kell félned! Megígértem neked, hogy gondoskodni fogok minden szükségletedről.”

Hazamentem, felhívtam egy barátomat, és kölcsönkértem egy kis pénzt. Gyűlöltem kölcsönkérni, de nem volt más választásom. A kocsiban való összeomlástól megkönnyebbültem. De a problémám nem oldódott meg, legalábbis nem aznap. Semmilyen csekk nem várt a levélszekrényben. De kaptam ételt arra a napra. És a következőre. És az azután következőre is. Hat hónap alatt megduplázódott a jövedelmem. Kilenc hónap alatt megháromszorozódott. Voltak nehéz időszakok az életemben azóta is, de soha többé nem kellett szűkölködnöm, vagy ha mégis, csak néhány pillanatig.

Most mindenből van elegendő. Néha még most is aggódom a pénz miatt, mert valahogy szokásommá vált. De most már tudom, hogy nem kell aggódnom, és azt is, sosem kellett volna.

Istenem segíts, hogy keményen munkálkodhassam azon, amit ma helyénvalónak tartok, a többit pedig Rád bízom. Segíts, hogy lekerülhessem a pénzzel kapcsolatos félelmeimet. Segíts, hogy ezt a területet a te kezedbe helyezhessem. Távolítsd el életemből az anyagi siker korlátait és akadályait."

Forrás: http://www.kineziologiaioldas.hu/